tétlenül ülök a szobában.
Diplomámon, megszáradt a tinta,
munka eltemetve, szinte nincs ma.
Céltalan lődörgések,
kilátástalan jövőképek.
Karó nélküli, gyermekévek,
hová lettek a régi, szép remények?
Uram, gyötör a gond,
a lelkem mélyéig hatol.
Az ország népe, megvezetve,
ingoványos talajon, vesztegelve.
Országomat báránybőrbe
bújt farkasok csalták tőrbe,
az adósság börtönébe.
Megszorítás, fagyhalál vár cserébe!
Munkahelyen éhbér,
övön aluli ütés ér.
Nekem, itt nem terem babér,
rabszolgasors vár, és gané.
Száll a körhinta,
egyszer fenn, egyszer lenn,
hol magasba emel, hol leejt,
rajtam már nem segít, csak az ima.
Istenem kérlek, segíts nekem,
hogy a bántó szót feledjem,
a hibát, másokban, ne keressem,
add, hogy fájó szívem, csak szeressen!
Istenem kérlek, ne tűrd,
hogy elvegyék a holnapom!
A tehetetlenség dühe, elűz,
kerget, hogy vegyem a kalapom!
ÉRD, 2012.február 10.
írta:Zimán Hajnalka
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése